Megkezdődtek az erasmusos kirándulások. Két hete Heidelbergbe mentünk.A város a Nekcar folyó völgyében ott terül el, ahol a folyó a közép-rajnai síkságra kilép, több vasút találkozásnál. Korai kelés, hosszú buszozás és csend. Turistavezető fogadott minket, aki 3 óra alatt bemutatta a várost. Természetesen tipikusan német házak és még mindig pirosan virító muskátlik mindenütt. Azt kell, hogy mondjam, már teljesen megszoktam az itteni látképet. Felvonóval mentünk fel a várhoz (vár mindenhol van) ahol rövid sétát is tettünk.
A kastély fele romokban áll, a várkert pedig rendezés alatt áll. Megmaradt hát a csodás látkép ami elénk tárult a várfal tetejéről. Egy piros makett városhoz hasonlítanám, aminek persze van folyója és rendszerint egy Old Bridge. A falak mögött a turistavezetőnk rengeteg érdekes történetet mesélt a királyokról, feleségeikről és furcsa szokásaikról.
Ahogy bementünk a kastély még épen maradt termeibe, egyből megcsapott minket a frissen készített forralt bor mámorító illata. Mint kiderült Heidelberg is nagy borkultúrával büszkélkedhet. 1751-ben épület meg a nagy heidelbergi hordó, amely 7 méter átmérőjű és 10 méter széles. A tetejére kis kilátót építettek,amire csigalépcső vitt fel. Nagyszerű érzés volt előtte állni és felnézni rá. Ezután ismét rövid sétát tettünk a kastély körül, kis macskaköves utcákon lekeveregtünk ismét az óvárosba.
Elsétáltunk a Heidelbergi egyetemhez és ott is érdekes történeteket hallhattunk. A rendetlen diákokat gyerekbörtönbe zárták, amit nem is akartunk elhinni, de még a turistavezetőnk is mesélte, hogy ő is járt ott párszor. El is mentünk hát megnézni, hiszen ma már csak egy kiállítás része, pedig biztos jól jönne néha. :D
A kis szobácskákban faasztal, faágy, faszék és ennyi. Ablak nincs. A falakon a rabdiákok üzenetei és rajzai olvashatok. Van aki megbánásról ír, van aki pedig megbosszulni készült pedagógusa döntését.
A túravezetőnk hatalmas tapsot kapott a rengeteg érdekes történetért. Mi meg szabadidőt kaptunk egy kis nézelődésre. Elmentünk hát a heidelbergi egyetem menzájára enni. 2010-ben az év menzája volt Németországban. Épp Márton-nap közeledett, így evidens volt, hogy sült kacsát fogunk enni. A kiszolgálás remek, a kínálat pompás, a hangulat isteni a hely pedig szemrevaló. Természetesen a helyi kávézó forrócsokiját is ki kellett próbálnunk. Hasonló volt Luxembourgban is, de valahogy mégis más volt.
Sötétedéskor lementünk a partra és néztük a Neckaron megcsillanó fényeket. Az egyetem menzáján több magyarral is találkoztunk, az egyik kísért el minket az éjszakai városnézésre. Kiderült, hogy a Neckaron megcsillanó fények a túlpartól jönnek, ahol egy bizonyos Philosophenweg (utca) van. Az utca arról érdekes, hogy az ottani klíma lehetővé teszi, hogy megmaradnak még ilyenkor is a citrus félék. Az út mentén narancs és citromfák vannak. A házak pedig kéken vannak kivilágítva. Biztos remek látvány lehet. Talán majd legközelebb. Késő esti hazaérkezés. Ez már törvényszerű.
